Vállaljuk

Projektmenedzsment

Beruházó alkalmazásában áll vagy megbízásából összefogja, irányítja a projekt megvalósítását. Létjogosultsága van nagy költségű (közcélú állami), de kis léptékű (magánerős) beruházásoknál is. Egy épület (nevezzük projektnek) megvalósításakor a célok megfogalmazása mellett legfontosabb elem a bekerülési költség és a gazdaságosság.

Statikai tervezés

Engedélyezési szintű tervek statikai tervei. Acél-, fa-, vasbeton műtárgyak lakó- és egyéb épületek statikai méretezése, kiviteli szintű tervezése.

Vállaljuk épületek, építmények engedélyezési és kiviteli tartószerkezeti dokumentációjának elkészítését. Illetve igény esetén egyéb tervek, számítások elvégzését.
Legyen szó akár:

  • Acélszerkezetű építményekről,
  • ipari létesítményekről,
  • csarnokokról,
  • Vasbeton műtárgyakról,
  • épületek vasbeton elemeiről (oszlop, gerenda, födém, koszorú)
  • pont-, lemez- és sávalapozásról
  • támszerkezetekről

A tartószerkezeti dokumentáción túl a teljeskörű építési engedélyezés és kiviteli tervek készítését is vállaljuk társvállalkozók bevonásával.

Műszaki ellenőrzés

A lebonyolító műszaki ellenőr mindig az építtető „embere”! Mai viszonyok között a komplex szemléletű műszaki ellenőr, akit projekt-vezetőnek is nevezhetünk, szakági munkatársakkal támogatja az építkezőt. Ha kell, plusz terveket is kér, ellenőrzi a kivitelezést, ha pedig nem megfelelő a munka minősége, akkor utasítást ad a javításra. Ő az, aki a megrendelőtől kapott meghatalmazása, szerződésben rögzített feladata alapján szakmai elkötelezettséggel megköveteli, hogy a tervek megvalósításra alkalmasak legyenek, aki érvényt szerez a terv és a kivitelezési szerződésnek megfelelő teljesítésnek.

Műszaki vezetés

Vállalkozó-Kivitelező alkalmazásában áll vagy megbízásból vesz részt a kivitelezési folyamatban. A felelős műszaki vezető a vállalkozó kivitelező szakmai irányításáért felelős. A kivitelezési tevékenységek befejezését követően nyilatkozik az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmasságáról.

Beruházás lebonyolítás, műszaki ellenőrzés 

Polgár Tibor - Beruházás lebonyolítás, műszaki ellenőrzés

Polgár Tibor

Építészmérnök, felelős műszaki vezető, műszaki ellenőr

Beruházók partnereiként: Beruházások előkészítése, tervezési munkában való részvétel, szakmai véleményezés, ajánlatkérés, ajánlatok szakmai értékelése, kivitelezés lebonyolítása, műszaki ellenőrzése. Megrendelő teljes körű szakmai támogatása, képviselete. 

Magánszemélyek támogatása otthonuk megvalósításában: Vállalkozásunk célja, hogy segítsen a házépítőknek, felújítóknak abban, hogy felkészülten, tudatosan és valódi igényeik ismeretében építkezzenek – minél kevesebb pénzt kidobva feleslegesen az ablakon.

+36 (30) 237-5042

eustruktura[at]t-online[dot]hu

 

Statikai tervezés 

Gerst Máté - Statikai tervezés

Gerst Máté

Okleveles szerkezettervező mérnök, Tartószerkezeti Tervező

Vállaljuk épületek, építmények engedélyezési és kiviteli tartószerkezeti dokumentációjának elkészítését. Illetve igény esetén egyéb tervek, számítások elvégézését.
Legyen szó akár: Acélszerekezetű építményekről, ipari létesítményekről, csarnokokról, Vasbeton műtárgyakról, épületek vasbeton elemeiről (oszlop, gerenda, födém, koszorú), pont-, lemez- és sávalapozásról, támszerkezetekről.

A tartószerkezeti dokumentáción túl a teljeskörű építési engedélyezés és kiviteli tervek készítését is vállaljuk társvállalkozók bevonásával.

+36 (30) 382-2551

gerst.mate[at]gmail[dot]com

 

Referenciáink

Hírek

2016. 12. 07. - szerda
Tervezői dilemma – tervezés vagy kivitelezés? 300 m2 alatti új építésű lakóépületeknél egyszerűsített bejelentéssel épülhetnek lakóházak. Az e-naplót minden esetben az építtető vagy meghatalmazottja nyitja meg. Ideális lenne, ha az építtető olyan szakembert hatalmazna fel, hogy helyette felelősen eljárjon, akiben megbízik. Ebben az esetben...